Ügyféltájékoztató az orosz-ukrán geopolitikai helyzettel kapcsolatban

 

Tisztelt Ügyfelünk!

 

A kialakult rendkívüli háborús helyzet tőkepiaci hatásaival és az  Aegon Russia Részvény Befektetési Alap forgalmazásának felfüggesztésével kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk Ügyfeleinket.

A 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított orosz invázió és az annak következtében bejelentett nyugati gazdasági szankciók már rövidtávon is komoly hatással vannak a régiós részvény- és kötvénypiacokra. Az orosz bankok jelentős részének lekapcsolása a nemzetközi SWIFT-rendszerről, az orosz repülőgépek kitiltása az uniós tagállamok és egyéb államok légteréből, valamint egyes orosz állampolgárok vagyonának befagyasztása várhatóan súlyos károkat okoz a helyi gazdaságnak. A helyzet napról napra gyökeresen változhat, mely a megszokottnál lényegesen nagyobb volatilitást okozhat a globális részvény-, áru- és devizapiacokon.

Az európai uniós szankciók sok orosz értékpapír kereskedelmét teljes mértékben megtiltották, egyúttal Oroszország az orosz értékpapírok vonatkozásában a külföldiek számára elidegenítési tilalmat vezetett be. Előbbiek mellett az EU több más gazdasági jellegű szankciót is hozott, például a kőolajfinomítással, légiközlekedéssel, űriparral, tengerhajózással kapcsolatban is. Ezen szankciók jelenleg teljesen ellehetetlenítik az orosz piacra történő belépést és az ottani kereskedelmet.

 

Részvény piacok

 Április elején a kereskedhető részvények körét az orosz tőzsdén 33-ról kibővítették az összes helyi piacon elérhető részvényre. Az orosz részvényekre vonatkozó elidegenítési tilalom azonban továbbra is fennáll, vagyis a külföldi befektetők továbbra sem adhatnak el részvényt az orosz piacon. Ezen kívül az orosz jegybank megtiltotta a short (eladási) pozíciók nyitását. Az orosz jegybank időközben bejelentette, hogy az említett korlátozások határozatlan időre fennállnak, így jelenleg nem várható változás. A külföldi szereplők kizárása az árfolyamot továbbra is jelentősen felfelé torzíthatja.

Az előbbiek következményeképpen az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (Alapkezelő) orosz részvénypiacokhoz történő piaci hozzáférése továbbra sem biztosított, ezáltal befektetési jegyek értékesítése vagy visszaváltása az Alapkezelő működési körében felmerülő okokból nem végezhető. Sajnálatos módon továbbra sem állnak fenn az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap esetén a folyamatos forgalmazás újra indításának feltételei.

Az Aegon Russia Részvény Befektetési Alappal kapcsolatos közleményeinket az alábbi linken érhetik el Ügyfeleink honlapunkon:

https://www.aegonalapkezelo.hu/jelentesek-kozlemenyek/kozlemenyek/

 

Tájékoztatjuk továbbá Ügyfeleinket, hogy az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap felfüggesztése nem eredményez semmilyen változást az Alapkezelő működésében és fizetőképességében.

2022.04.14.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

 

Disclaimer:

A kommunikációban szereplő adatok kizárólag információs célokat szolgálnak és nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak vagy ajánlattételi felhívásnak. Elképzelhető, hogy a fentiekkel kapcsolatos körülmények változhatnak. A múltbéli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokra nézve. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. nem vállal felelősséget a jelen tájékoztatás alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

 

Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
Munkanapokon: 8-16h
Hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám