Ügyféltájékoztató az orosz-ukrán geopolitikai helyzettel kapcsolatban

 

Tisztelt Ügyfelünk!

 

A fennálló háborús helyzet tőkepiaci hatásaival és az  Aegon Russia Részvény Befektetési Alap forgalmazásának felfüggesztésével kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk Ügyfeleinket.

A 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított orosz invázió és az annak következtében bejelentett nyugati gazdasági szankciók már rövidtávon is komoly hatással vannak a régiós részvény- és kötvénypiacokra. Az orosz bankok jelentős részének lekapcsolása a nemzetközi SWIFT-rendszerről, az orosz repülőgépek kitiltása az uniós tagállamok és egyéb államok légteréből, valamint egyes orosz állampolgárok vagyonának befagyasztása várhatóan súlyos károkat okoz a helyi gazdaságnak. A helyzet napról napra gyökeresen változhat, mely a megszokottnál lényegesen nagyobb volatilitást okozhat a globális részvény-, áru- és devizapiacokon. Az európai uniós szankciók sok orosz értékpapír kereskedelmét teljes mértékben megtiltották, egyúttal Oroszország az orosz értékpapírok vonatkozásában a külföldiek számára elidegenítési tilalmat vezetett be. Előbbiek mellett az EU több más gazdasági jellegű szankciót is hozott, például a kőolajfinomítással, légiközlekedéssel, űriparral, tengerhajózással kapcsolatban is. Az EU az Oroszország elleni 6. szankciós csomagjában – többek között – megtiltotta a tengeren történő olajkereskedelmet és újabb orosz bankokat kapcsolt le a SWIFT-rendszerről. Időközben az EU 7. szankciós csomagját is elfogadta, amelyben további szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Oroszország válaszlépésként további szankciókat fogadott el, amely értelmében 2022-ig megtiltotta a stratégiai vállalkozásokban és részvénytársaságokban történő részesedésnek a megszerzését és eladását. Ezen szankciók jelenleg teljesen ellehetetlenítik az orosz piacra történő belépést és az ottani kereskedelmet.

 

A külföldi piacokon kereskedett letéti jegyek (GDR/ADR) konverziója helyi piacos részvényekké tovább folytatódott. A konverzió a helyi elszámolási rendszer (NSD) szankcionálása után átmenetileg leállt, ám ezt a Clearstream július végén újraindította, miután az NSD lemondott az átváltások után fizetendő díjakról. A konverzió újra indítása után az Alapkezelő is folyattatta az Alapban lévő letéti jegyek átkonvertálását, így a Sberbank után, a Magnit, MTS és Phosagro esetén is megtörtént a helyi piacos papírokra való átalakítás. Az Alap befektetései között összesen 3 nem orosz piacon nyilvántartott részvény maradt, a Novatek (konverziós értesítőt megkaptuk), az X5 és a Yandex. Ez utóbbi nem letéti jegy, hanem az Nasdaq tőzsdére bevezetett részvény.

Fontos esemény történt a piacnyitással kapcsolatban is. A baráti, nem rezidens befektetők számára a piac az előzetes indikációkkal összhangban szeptember 12-én megnyílt. Bár az első napok kereskedése pozitív képet mutatott, ez –  a hozzáférés korlátozottsága miatt –  semmilyen indikációval nem bír az orosz papírok piaci értékét illetően. A várakozások szerint a baráti, nem rezidens befektetők a piacnyitást követően valamennyi, a stratégiai listán nem szereplő vállalatban kereskedhetnek majd.

 

Mint ahogy arról már korábban tájékoztatást nyújtottunk, az átkonvertált, illetve az orosz helyi piacos részvényekhez elméletileg majd a külföldi befektetők számára létrehozott piac megnyitása után lehet hozzáférni, amelyről a moszkvai tőzsde egy részletes prezentációt tett közzé. Ezen platformon kizárólag külföldi befektetők tudnak majd kereskedni, az eladásból származó pénzösszeg pedig egy úgynevezett „S-számlára” kerül. A jelenlegi tőkekorlátozás miatt arról továbbra sincs információ, hogy az ún. S-számláról való pénzkivonás lehetséges lesz-e a jövőben. Ugyanúgy arról sincs egyelőre pontos információ, hogy a „baráti” országok befektetői melyik tőzsdéhez férnek majd hozzá, illetve, hogy lesz-e olyan orosz szereplő, aki hozzá tud férni a külföldiek számára létrehozott piachoz. Ennek a jövőben párhuzamosan működő két orosz részvénypiac kiegyenlítése szempontjából lehet jelentősége, mivel míg az orosz helyi befektetői piacon inkább a vevők dominálnak (vállalatok, állami tőkealapok), addig a várhatóan a külföldiek számára létrehozott piacon a szabályzói, törvényi korlátok miatt vétel helyett sokkal inkább komoly likvidációra lehet számítani a piacnyitás után. Az EU legfrissebb szankciós csomagjai eredményeképpen azonban a kettős piac elindítása még nem történt meg. A nem-baráti külföldi szereplők által elérhető piacnyitással kapcsolatban nem érkezett új információ.

Az orosz és az uniós szankciók egyaránt továbbra is hatályban vannak, valamint az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap sorozatainak nettó eszközértéke sem állapítható meg. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. (Alapkezelő) orosz részvénypiacokhoz történő piaci hozzáférése továbbra sem biztosított, ezáltal befektetési jegyek értékesítése vagy visszaváltása az Alapkezelő működési körében felmerülő okokból nem végezhető.

Előbbiek alapján tehát sajnálatos módon továbbra sem állnak fenn az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap esetén a folyamatos forgalmazás újra indításának feltételei.

Az Aegon Russia Részvény Befektetési Alappal kapcsolatos közleményeinket az alábbi linken érhetik el Ügyfeleink honlapunkon:

https://www.aegonalapkezelo.hu/jelentesek-kozlemenyek/kozlemenyek/

Tájékoztatjuk továbbá Ügyfeleinket, hogy az Aegon Russia Részvény Befektetési Alap felfüggesztése nem eredményez semmilyen változást az Alapkezelő működésében és fizetőképességében.

 

  1. szeptember 16.

Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

 

Disclaimer:

A kommunikációban szereplő adatok kizárólag információs célokat szolgálnak és nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak vagy ajánlattételi felhívásnak. Elképzelhető, hogy a fentiekkel kapcsolatos körülmények változhatnak. A múltbéli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokra nézve. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. nem vállal felelősséget a jelen tájékoztatás alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
Munkanapokon: 8-16h
Hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám