Mesés kelet – valós hozam

Cserháti András
senior termékmanager

Ázsia nélkül a válságból való kilábalás kínkeserves lenne

A legnépesebb kontinensen, Ázsiában több mint 4 milliárd fő él, amely a Föld lakosságának több mint 60 százalékát teszik ki. De a térség nem csak ebben világelső. Ázsia, amennyiben értelmezését Japán nélkülire szűkítjük, jóval gyorsabban áll talpra a világválságból, mint bármelyik másik régió. Még biztatóbb az a tény, hogy Ázsia időközben kinőtte az export vezette növekedési modellt. Az elkövetkező években egyfajta paradigmaváltásnak lehetünk tanúi, mikor is az 1997-es ázsiai válságot követően most először lehet a regionális belső kereslet (főleg a kínai piac) az ázsiai növekedés motorja. A legfrissebb előrejelzések szerint a térség idén 8,4, jövőre 8,2 százalékos éves GDP növekedés elé néz. Ezzel szemben a fejlett, vagy akár a fejlődő világ messze elmarad, ahol 2009-ben rendre 2, illetve 6,6, 2010-ben 2,2 illetve 6,4 százalékos éves bruttó hazai termék-bővülés várható. Kína az idei 10,5%-os, jövőre pedig a 9,8%-os valószínűsített GDP növekedésével vitathatatlanul a térség után égetője. Megállíthatja valami ezt a gőzhengert?

A kérdés válaszát keresve érdemes két évvel visszatekintenünk az időben. 2008. áprilisában Jim Rogers, – az anno 1980-ban 38 évesen önmagát nyugdíjazó multimilliomos befektetési guru – a következőket nyilatkozta: „Kína gazdasági előrenyomulása minden, csak nem megállítható”. Véleménye szerint, egy esetleges kínai polgárháború borzalmas dolgokra lenne képes, de még egy ilyen jellegű esemény (amelyre jelenleg vajmi kevés esély van) is csak átmeneti visszaesést produkálna. Hasonlóan egy komolyabb járványhoz, vagy válsághoz, Kína mindenből felépül és csak menetel előre. Rogers szavai, úgy fest, hogy beigazolódnak, hiszen 2008-ban az ázsiai ország gazdasága 9,6%-kal, 2009-ben „csupán” 8,5%-kal nőtt, – nem mintha válságban ez nem lenne világrekord – de idén az ország most újra a kétszámjegyű növekedési tartományba léphet.

[…]

A teljes kitekintést itt találja:




Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
munkanapokon: 8-16h
hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám