Az Év Alapkezelője 2021-ben ismét az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.

 

 

Idén 8. alkalommal díjazták a hazai alapkezelői szakma legjobbjait a Privátbankár.hu Klasszis díjátadó gáláján.

2021-ben az Év Alapkezelője díjat ismét az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. nyerte el, az alapkezelői szakma, a gazdasági szakértők, valamint az internetes szavazók szavazatai alapján. 2015, 2017 és 2020 után 4. alkalommal hódítottuk el ezt a rendkívül fontos szakmai elismerést. Ez a díj 8 éves történetében egyedülálló teljesítmény, hiszen minden évben 25 magyarországi alapkezelő verseng a díjért, akik közül eddig csak három ért fel a csúcsra, ebből az Aegon Alapkezelő négyszer!

Külön öröm számunkra, hogy Szűcs Zoltánt az ÉV FELTÖREKVŐ PORTFÓLIÓMENEDZSERE 2021 díjjal jutalmazták. Gratulálunk neki és a teljes csapatnak a szép teljesítményhez!

 

Az Aegon Alapkezelő az objektív szempontok alapján kiosztott díjak közül további három első helyezést is elért:

 

Az egyes alapokat érintő díjakat a Privátbankár.hu széles szakmai közönség és zsűri bevonásával, különböző mutatószámokkal figyelembe véve értékelte az elmúlt hetek folyamán. Gratulálunk a díjazottaknak! Köszönjük minden ügyfelünknek, aki szavazatával segítette a díjak elnyerését.

A díjazottak teljes listáját megtekintheti itt.

 

Budapest, 2021. április 9.

Aegon Alapkezelő

Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
Munkanapokon: 8-16h
Hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám